Domolykót,csirkemájjal 2.

A múltkori domolykófogás beindította a fantáziám,tudtam,hogy a patak többet tartogat számomra. El is határoztam, hogy másnap ismét meglátogatom a domik élőhelyét. Azonban csak a mai napon tudtam lemenni, mert pénteken a Bodrogra mentünk pergetni. Mondanom sem kell semmit sem fogtunk. Szóval ma reggel, az év utolsó napján,10 órakor már a parton voltam,Apámmal. Ott kezdtünk ahol a múltkor sikerült megfognom szép domolykómat. A mostani peca alkalmával rendesen fel voltunk szerelkezve májjal. Egy jó fél órányi zsinóráztatás után, Apámnak sikerült megfognia az év első domiját. Szép,20 centi körüli példány volt. Én következtem, máj csalim a patak fő medrében kellette magát egészen addig, míg egy szép 25 centis domolykó meg nem állította.Visszagondolva még most is elcsodálkozok, hogy mekkora erő van bennük.

Azt hittem az év utolsó hala lesz.

Ismét apám fogott valamit ,nem mást,mint egy Nyúldomolykót.

Sokan összekeverik a Domolykóval

Majd én nyúltam a “nyulak” közé.

A patakban sok a Nyúldomi

 Fogtam belőlük 5-öt,majd Apám fogott még egy 20 körüli domit. Ennyi volt az év utolsó horgászata!

Kívánok Mindenkinek Sikerekben,Halban és Boldogságban Gazdag Új Évet!

Domolykót,csirkemájjal

Három pergetős betli után kezdtem úgy érezni,hogy elvagyok átkozva pergetésügyileg. Legutóbbi csukavadászatomon,egy jó 6 kilométernyi szakaszt átfésültem,de csak a jéghideg blankot érinthették ujjaim.Körforgótól a wobblerig mindent próbáltam,a halak azonban nem díjazták kitartásom.
A barangolásnak annyi pozitívuma  viszont volt,hogy testközelből szemlélhettem meg az új,kiszélesített szakaszát a pataknak.

Olvasd tovább>>

Nehézkes kishalbeszerzés

Egyre többet hallottam barátoktól,horgászoktól,hogy elég nehéz lett a kishalfogás a közelben. Az egyesületi tavon eddig mindig tudtam fogni egy óra alatt legalább 60-at. Szóval elfogadtam a kihívást magamban,lementem kishalazni. A kishalakon itt a vörösszárnyú keszegeket értem. Jó ha van télére kishal.Hordóban egy kis levegőztetővel sokáig eltarthatóak. Csukára a legjobb csalihal tapasztalataim szerint a vörösszárnyú,emellett süllőre is kiváló.
Kis kárásszal is próbálkoztam pár éve csukázni,de nekem nem igazán jött be. Lassan itt lesz az igazi menyhalas szezon is,oda is kellesz majd a friss halszelet.

Apámnak kellett jobban mondva a kishal,én inkább pergetek az éven. A kihívás és apám szükségletei miatt is lementem a Homokos-tóra. 1 kis doboz csonti,pár szerelék,egy vedér és egy matchbot volt a társam.

A tó “szigetnek” nevezett részén foglaltam helyet

A “sziget”-ről tudni kell,hogy ez a tó legsekélyebb része. 10-12 méteren a tó közepe felé sem éri el a 80 centiméteres “mélységet”. Azért esett a választásom erre a helyre,mert napsütéses idő volt,gondoltam kijöhettek erre a részre a keszegek. Pár kisebb gombóc etetőanyagot dobtam úgy 10 méterre. A felszerelés nem volt bonyolult,egy sima csúszó úszós alkalmatossággal horgásztam. A horog egy 16-os valamilyen Gamakatsu volt,egy szem csonti pont elfért rá.
Elég nehezen sikerült megfognom az első halat.A vöröske az itt szokásos kapásával jelentkezett,az úszó szinte szántotta a vizet.

Az első

A jeget megtörő hal után egy jó fél óráig nem tudtam kapást kicsikarni,mindaddig míg rá nem jöttem,hogy mit csinálok rosszul. Észrevettem,hogy a halak kb. 20 méterre mozognak a felszínen. Az 50 centis eresztékemet a lehető legkisebbre állítottam,az ólmokat összehúztam a könnyebb dobás reményében és besuhintottam úgy 20 méterre az 1g-os úszót. Nem telt el 5 másodperc és az úszó már megint szántotta a vizet. Meg is volt a második halam,de ez most egy bodorka volt.

A nap egyetlen bodorkája

 Innentől kezdve jól ment a halfogás,de közel sem úgy,mint régen. Tavaly ősszel ugyanis egy jelentős halpusztulás ment végbe a tavon. Elkeseredve néztem ahogy terítve volt a part széle rengeteg bodorkával,vörösszárnyúval,sügérrel. A tetemek között volt kis csuka,kis harcsa,ponty,amur,busa,szinte minden… Rossz emlék.

Térjünk vissza a keszegezéshez. Sokan nem tudják,hogy amikor kishalazik az ember akkor sokat kell dobni. Ugyanis a beeső szerelék hangjára odamegy a hal. A küszözésben a legfontosabb ez az ismeret. Nekem is ha nem volt kapásom fél percig akkor már csévéltem is ki a cuccot és újból dobtam. A dobástól számított 15 másodpercen belül kapásnak kell lennie,ha nincs akkor dobjunk újra. Én ezt a taktikát alkalmazom.

A nap legnagyobb vörösszárnyúja

Összesen 42 darab keszeget sikerült kiszedni a tóból szűk 2 óra alatt. Nem tudom mennyibe kerül a boltokban az élő csalihal,de ha már 30 Ft-al számolom,már akkor megspóroltam 1260 Ft-ot. A legfőbb tanulság,hogy ha valami nem megy akkor máshogy kell megközelíteni a dolgokat.