Domik a melegben

Ha azt hiszitek, hogy a Bodrogos bejegyzés óta nem horgásztam, akkor tévedtek.(Ki sem bírnám) Komolyabb volumenű pecám nem volt, bár ez relatív dolognak mondható, hiszen nem tudom kinek mi számít rendes pecának. Szerencsére, ha nem tudok messzebbre menni akkor mindig van egy alternatívám, ami nem más, mint a domolykó pergetés. Szóval a cikk témája ismét a fejes lesz. Lehet, hogy már unjátok ezeket a történeteket, ezért is próbáltam rá a legutóbbi domis írásomban megemlített új, általam még nem horgászott szakaszra. De a “teszt” előtt jöjjön “pár” mondat egy korábbi, tanulságos kiruccanásról.


Ez a pillanat megadta a kezdő lökést

Szokásomhoz híven aznap sem tudtam álomba merülni, így 4 órakor már a cuccaim pakoltam, felfújtam a biciklim leeresztett kerekeit, majd útnak indultam. Kerülgettem a nagy víztócsákat, de így is sikerült felcsapnom magam, de ez semmi sem volt ahhoz képest, mikor megérkeztem a patak dzsungelébe. A néhol nyakig érő gazok csurom vizesek voltak. Nem nehéz kitalálni, hogy ruháim pár perc séta után úgy néztek ki, mintha frissen mosottak lennének. Na, de nem baj gondoltam, valamit valamiért.


Szívdobogtató első

A “jégtörő” hal szerencsére hamar megérkezett, a szokásos bugra. Eleinte féltem, hogy aznap nem igazán fog működni a szürkés-fehéres csali, mivel a víz meglehetősen bezavarosodott. Azonban a bumble bug egy univerzális eszközzé nőtte ki magát a dobozomban, így most is eredményes volt. Pályafutása télen, pontosabban januárban kezdődött, és karrierje azóta csak felfelé ível, már csak ősszel kell vele fognom, és akkor kimondhatom, hogy ez egy 4 évszakos csali.

 A második halra kicsit többet kellett várnom, közben a nap is kisütött a felhők mögül, reményt adva a továbbiakhoz. Aztán mentem tovább, dobáltam a jobbnál jobb nádnyiladékokat, kisebb öblöket, de semmi, mígnem átdobtam egy belógó nádszálon. Itt elgondolkodtam, hogy beesőre már mennyi kapást kaptam és ez nyilvánvalóan a beesés zajától, illetve a beeséskor létrejött rezgések miatt van. Kicsit hülyén hangzik, de vertikális wobblerezésbe kezdtem, de azt hiszem az ejtegetés jobb szó erre. A bogárutánzatom rezegtette a felszínt, borzolva ezzel a következő áldozatom idegeit. 1 percig bírta, majd rádurrantott a szúrós étekre.


Átverve

Örültem, hogy egy újabb módszerrel is tudtam halat fogni, de még jobban örvendtem a látványos kapásnak. Persze a dobom,tekerem módszert továbbra is folytattam, és a következő állásokban sikeres is voltam vele, de csak a kis halak háza táján.


Egy csokor domiifjonc

Itt megjegyezném, hogy a kis domik ugyanolyan hévvel támadták a 3,7 centis csalit, mint a nagyobb társaik. Néha igen meglepő mikor egy a csalinál alig nagyobb domi ráakasztja magát a horogra.

Erről beszéltem

A patak már a legzöldebb ruháját viselte, amelyen milliónyi szöcske játszadozott. Ahogy a nap egyre feljebb szökött, úgy lett elviselhetetlenebb a meleg is. Fejem folyton a pólómba töröltem, így a nap végére nem a leégéstől, hanem a sok törölgetéstől lett piros a szemem alatt.

Télen ezután a látvány után fogok sóvárogni

A meleg ellenére nem adtam fel, folyamatosan haladtam folyásiránnyal felfelé, csak az idegesített, hogy a biciklimet is tolnom kellett magam mellett az óriási gazban. Közben rájöttem, hogy a csupasz boka legnagyobb ellensége a vadszeder indája… Na, de a lelkesedésemet nem tudta elvenni semmi, mert látszólag evett a hal, és ilyenkor felőlem az eső is szakadhat.

Második “kivertikalizált”

 Az idő teltével sikerült megfognom a második halamat is az új technikával. Átdobáltam egy jónak tűnő szakaszt a hagyományos csalivezetéssel, de semmi érdeklődést nem mutattak a halak. Aztán itt is észrevettem pár belógó nádat, rá is dobtam az egyikre, és elkezdtem táncoltatni,rezegtetni,ejtegetni a bug-ot, majd egyszer csak egy nagy locsogás és a csalim sehol. Bevágnom sem kellett mert a hal annyira agresszíven harapott. Kikormányoztam szákolható közelségbe, majd megörökítés után visszatettem a számára nélkülözhetetlen vízbe.


Ilyen helyen régen meg sem álltam volna, ma meg már az ilyet keresem

Az eseménysor után már azt vettem észre magamon, hogy egyre többet dobálok át nádszálak,bokrok ágai felett, hogy rezegtetni tudjak. Úgy látszik két ilyen felszínről levevős kapás elég ahhoz, hogy gyökeresen taktikát váltson az ember. Egyszerűen szemet gyönyörködtető mikor a csalink alatt megmozdul a víz, és katarzisként a gyanakvó dominak elcsattan az utolsó idegszála és nekiront csalinknak, olykor olyan vehemenciával, hogy még a vízből is kiugrik. Azt hiszem ezekért a pillanatokért szeretek horgász lenni.


Működés közben

 A Nap közben elérte a legmagasabb pontját, ezzel izzasztva engem. Egy helyet megakartam nézni, éreztem, hogy ott kell dominak lennie mivel az a rész szinte csak bokorból áll. Átvágtam a combig érő csalánmezőn, aminek hólyagos láb lett az eredménye. Már csak le kellett sétálnom a töltésről a vízig, mikor is egy fácánkakas felrepült tőlem 2 méterre. A szívinfarktus kerülgetett, az összes felmenőjét elátkoztam, kétszer is. 


Az utolsó hely amit mindig megnézek

Itt is próbáltam alkalmazni az ejtegetős módszert, de a bokrokkal nehezebb a dolog együttműködni. A kiálló ágakba könnyen beleakad a hármashorog, ami akár csalivesztéshez is vezethet. Én is inkább hanyagoltam a módszert, és csak bepöccintettem a bokrok alá a wobblert. Kisebb burvány követte a csalim vízbe csapódását, majd a zsinórom közvetítette, hogy nekem halam van. Egészen kiszaladt a nádas elé. Majdnem vízbe csúsztam miközben mentem utána. Nem volt nagy, de erős volt.

Bokorlakó

Útban hazafelé még megszoktam nézni az ígéretesebb helyeket. Ez akkor sem volt másképp. A szerencse mellettem állt, így sikerült fognom még kettő búcsúhalat. Egyet a kis vízen, a másikat pedig a híd kövezésénél.

Búcsú 1…

… és 2

Na, de még csak most jön a bejegyzés második fele, azaz az új rész tesztelése. Most nem fogok előzményeket írni, mert így is elég hosszúra sikeredett ez a leírás. Egy képpel kezdeném, amelyen az első meghorgászott, új hely látható.

Hova dobjak?

A hely nagyon tetszett, láttam benne fantáziát. Első dobásra kaptam is egy ütést, amit harmadjára sikerült is megfognom. Egy kis domi volt. Majd dobáltam tovább, de nem jött semmi. Mentem feljebb. Hajtott az újdonság varázsa. Tetszetősebbnél tetszetősebb helyek tárultak szemem elé. Már csak a látvány miatt is érdemes volt ide eljönnöm, gondoltam.


Csak ne lett volna zavaros

Kicsit feljebb ejtegetve sikerült elcsípnem egy sebest, mármint domit. Ő is nagy ribilliót csapott miközben levette a csábító falatot. Egyből elindult a bokrok alá, de szerencsére sikerült kifordítanom onnan.

Sebes

Közben fogtam 2 apróságot, és egyre jobban kezdett melegem lenni. 10 óra magasságában elértem egy elég hosszú, ígéretes szakaszhoz.


Számomra csodálatos, másnak csak víz

Ismét megláttam egy belógó bokor ágát, és szerintem már itt tudjátok, hogy mi fog következni. Igen, fogtam még egyet. Nos a fenti rész nálam jelesre vizsgázott. Kíváncsi leszek rá, majd letisztult víznél is. Sokkal több mozgást láttam itt fent, mint ott ahol eddig horgásztam. Egyszóval megérte felfedezni ezt a területet.

Az utolsó

15 thoughts on “Domik a melegben

    • Örülök,hogy nem véled unalmasnak amit összeírtam. A nehézség leginkább szerintem a megközelítésben, és a kitartásban rejlik. Nem nehéz műfaj ez egyébként, csak sokan túlmisztifikálják. Jó helyre kell, dobni a jó csalival és ennyi.

      Ádám

  1. Szia Ádám!

    Nagyon jó lett az írás, talán idáig ez lett a legjobb… a történet első képe gyönyörű. Látod, ha az ember megvárja a naplementét, vagy bevállalja a korán kelést egy kis patakról is gyönyörű képeket lehet készíteni.
    Én a helyedben próbát tennék apró popperekkel is. Mondjuk a Rebelnek vannak ilyen szöcskeimitációi…
    Üdv.

    Tom
    pecazas.blog.hu

    • Az első képet annak köszönhetem, hogy a nagy melegben nem tudok aludni, ha tudnék akkor nem a jelenlegi kép lenne az első. 🙂 Van Rebel popperem,de eddig még nem használtam. Szerintem túl nagy, de legközelebb teszek vele egy próbát. A Crickhopper viszont jó lehet.

      Ádám

  2. szia ádám!grat a domikhoz!jó kis helyek ezek,ha legközelebb megyek lehet,hogy megnézem magamnak,addig elkészül pár miniwobblerem!:)

  3. Szia Ádám! Qrva jó lett . Most én is nyüstölök nyáron egy környékbeli patakot. Én is fogtam bumble buggal múlt héten beesőre.Sztem ilyenkor nyáron talán nem üldözik annyira a wobblert, bár nem vagyok ebben nagy spiler. Tavasszal sokkal több ütögetésem volt, igaz másik vizen, viszont ahol most horgászom az tele van domival, de le se sz..ják.

    • Beesőre valószínűleg azért van több kapás, mert a melegben a domik nagyrészt a felszín közelében vannak. Tavasszal nekem is több jött normálisan húzott wobira. Próbáld meg 00,0-ás meppsekkel hátha arra elcsábulnak. Kis twisterekkel,gumikkal is megéri próbálkozni. Sosem tudni mi kell nekik.

      Ádám

  4. Már várom azt a japán műcsaligyártót, aki egy háromcentis szöcskét készít lítiumelemmel és vízbeérkezés hatására rugdosó ugrólábakkal 🙂
    A domikhoz és a kánikulai kitartáshoz gratulálok!

  5. Szia Ádám!

    Nagyon érdekes, amiket írsz… Én még nemrég kezdtem pergetni, de máris nagy szerelme vagyok a domiknak. Bár sajnos Miskolc környékén igazán jó domis helyet még nem találtam (wobbler marasztalót viszont épp ma)…
    Az írásaidat azért is szeretem olvasgatni, mert így, kezdő pergetőként sok olyan dolgot tanulhatok belőle, amik remélem egyszer nálam is meghozzák a sikert!

    További sok szép domit kívánok neked és ha a tőled tanultak nálam is meghozzák az eredményt, beszámolok róla :-)!

    • Hello.

      Miskolc környékén pedig vannak jó helyek. Sajó,Hernád Hejő, esetleg a Szinva, de ahol én horgászom az sincs annyira messze Miskolctól. Tippeket a felsorolt vizekre nem tudok adni, mert sajnos még nem volt alkalmam pecázni rajtuk, de ami késik nem múlik.

      Egyébként örülök, hogy találsz hasznos infókat az írásaimban. Ha gondolod egyszer pecázhatunk együtt ott ahol én domizok. Ha érdekel írj.
      Addig is fogj sok, szép halat.

      Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s